„Egy Éjszaka, Amit Elfelejtenék: Tapasztalataim a Feleségem Főnökének Születésnapi Buliján”

Amikor a feleségem közölte velem, hogy meghívást kaptunk a főnöke, Katalin 50. születésnapi bulijára, egy elegáns vacsorára számítottam egy előkelő étteremben. Ehelyett Katalin úgy döntött, hogy otthon tartja meg az ünnepséget. Kezdettől fogva szkeptikus voltam, de a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el. Végül is a főnöke volt, és fontos volt jó benyomást kelteni.

Este 7 körül érkeztünk meg Katalin házához. A hely lenyűgöző volt, egy nagy, koloniál stílusú ház tökéletesen ápolt kerttel. Ahogy beléptünk, észrevettem, hogy a ház tele van emberekkel, akiket többnyire nem ismertem fel. A feleségem bemutatott néhány kollégájának és azok házastársainak. Mindenki elég udvariasnak tűnt, de a levegőben érezhető volt egyfajta feszültség.

Katalin kényszeredett mosollyal és egy pohár olcsó borral üdvözölt minket. Egy extravagáns ruhát viselt, ami nem igazán illett egy otthoni összejövetelhez. A férje, Tamás sehol sem volt látható. Később megtudtam, hogy a dolgozószobájában rejtőzködött, teljesen elkerülve a partit.

Az este kis beszélgetésekkel és kínos társalgásokkal kezdődött. Katalin gondoskodott róla, hogy minden beszélgetést uraljon, gyakran félbeszakítva másokat, hogy saját történeteit mesélje el. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a buli inkább róla szólt, mintsem az 50. születésnapjának megünnepléséről.

A vacsorát svédasztalos formában szolgálták fel az étkezőben. Az étel jónak tűnt, de amint beleharaptam, rájöttem, hogy mindent boltban vettek és rosszul melegítettek újra. A csirke száraz volt, a tészta túlfőtt, és a saláta fonnyadt. Körülnéztem, és láttam, hogy mások is diszkréten tologatják az ételt a tányérjukon, próbálva úgy tenni, mintha többet ettek volna.

Vacsora után Katalin bejelentette, hogy itt az ideje a játékoknak. Olyan jégtörő és csapatépítő tevékenységeket készített elő, amelyek inkább egy vállalati tréningre emlékeztettek, mintsem egy születésnapi bulira. Csapatokra osztottak minket, és kénytelenek voltunk részt venni kínos játékokban, amelyek csak fokozni tudták a terem feszültségét.

Ahogy az este haladt előre, Katalin viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Többet ivott bárkinél és elkezdett helytelen megjegyzéseket tenni. Egy ponton sarokba szorította a feleségemet és elkezdte kritizálni a munkáját mindenki előtt. A feleségem próbálta nevetéssel elütni a dolgot, de láttam a fájdalmat a szemében.

A végső csepp az volt, amikor Katalin úgy döntött, hogy beszédet mond. Felállt egy székre a nappali közepén és elkezdett arról beszélni, milyen keményen dolgozott azért, hogy elérje azt, amit elért és mennyire hálátlanok mások. A szavai összefolytak és veszélyesen imbolygott beszéd közben. Nyilvánvaló volt, hogy részeg és elvesztette az irányítást.

Végül Tamás előkerült a dolgozószobájából és megpróbálta lecsalogatni Katalint a székről. Először ellenállt, de végül engedett és Tamás karjaiba botlott. A terem elcsendesedett, ahogy Tamás felvezette őt az emeletre, magukra hagyva a vendégeket, akik kínosan kezdtek kiszivárogni a házból.

Hazafelé úton nem sokat beszéltünk a feleségemmel. Az este katasztrofális volt és mindketten zavarban és kényelmetlenül éreztük magunkat. A feleségem aggódott amiatt, hogyan fog ez hatni a kapcsolatára Katalinnal a munkahelyén. Megnyugtattam őt, hogy valószínűleg mindenki más is hasonlóan érezte magát, de mélyen tudtam, hogy soha nem lesz már ugyanaz.

Az az éjszaka felejthetetlen volt minden rossz okból kifolyólag. Kemény emlékeztetőként szolgált arra, hogy nem minden ünneplés örömteli alkalom és néha jobb egyszerűnek és őszintének maradni ahelyett, hogy másokat próbálnánk lenyűgözni egy látszattal.